Pünkösd vasárnapja van!
A Szentlélek eljövetelének ünnepe, a szent ötvened tetőpontja, a húsvéti utáni ünnep lezárása.
Ma római katolikus misén voltam a herminamezői Szentlélek plébánia templomban, ahol ez nem "csak" a pünkösd, hanem a templom búcsúünnepe is.
Most nem élménybeszámoló miatt ragadtam azonban klaviatúrát, hanem mert az egyházközség újságjában, a Szentlélek Híradóban volt egy cikk, amiben fiatalok (ministránsok, Márialányok) írták le gondolataikat. A téma a következő volt: "A Szentlélek az életemben".
Ez igen impozáns ötlet, így elhatároztam, hogy én is leírom a saját vallomásomat a témában.
Nagyon nehéz erről írni... amikor valaki kiejti, hogy Isten, nekem évekig az Atya ugrott be, és már-már ariusi eretnekségként egy az egyben vele azonosítottam az Urat. Persze Fiúról is tudtam valójában, hogy Isten, de ott kicsit bekavar még ez az "Isten fia" dolog.
A Szentlélek viszont sokkal bonyolultabb valaki.
Ha az Atyára gondolunk, akkor viszonylag könnyű dolgunk van (legalábbis ha nem megyünk bele mélyen). Ő teremtette a világot, ő gondoskodik gyermekeiről. A Fiú még érthetőbb talán (és valahol még érthetetlenebb, de ez már megint teológia...), de legalábbis a legmegfoghatóbb. Hiszen ember is, Istensége mellett.
A Szentlelket viszont nehéz valamihez is kötni.
Mondhatnánk: ahogy nekünk is van lelkünk, úgy az Istennek is, és amennyivel több nálunk Isten, annyival több a lelkünknél a Szentlélek. Igen ám, de ellentétben a mi lelkünkkel, a Szentlélek ugyanolyan személy, mint az Atya vagy a Fiú. Nem alacsonyabb rendű, nem szolgáló, nem küldött, nem harmadrendű...
A Szentlélek mindig része volt az életemnek, mert bár csak 8 éves koromban keresztelkedtem meg, és csak 13-14 éves koromban lett élő hitem, de az, hogy Isten van, mindig is egyértelmű volt számomra. Amikor részesültem a bérmálás szentségében, akkor nem éreztem semmi különösebb paranormális dolgot, de még jóleső, meleg érzést, vagy erőt sem... de vidám voltam.
Aztán lassan egyre-másra rábukkantam a Lélek ajándékaira. Karizmákat kaptam, amiknek egy részével tudatosan, más részével pedig akaratlan élek...
Ma a Szentlélek az életemben vezető, útmutató, irány adó, vigasztaló. Amikor felkiáltok, "URAM!" a Szentlélekhez (is) szólok, aki "az Atyával és Fiúval együtt imádatik és dicsőíttetik".
Talán az, hogy megértettem, mennyire valóságosan Isten a Szentlélek, nem kevésbé mint az Atya és a Fiú, ez segített.
A Szentlélek az életemben az öröm forrása, a boldogság kulcsa, aki megszenteli a bűnös életemet.
Akkor még nem értettem, már értem, hogy mennyire nagy dolog is volt a bérmálás. Ma már érzem, hogy új élet kezdődött akkor számomra. Akkorra én már elértem a szintet, ami emberileg elérhető. Amivel több vagyok, mint voltam, az mind a Szentlélektől van.
Ha lenne nekünk ilyen újságunk, és ilyen lehetőségünk, valami ilyesmit írtam volna. És mivel lehetőségem van is (erre bizonyíték ez a bejegyzés), le is írtam, de valójában ez is egy pontatlan, ügyetlen próbálkozás. "Nagy vagy te mi Urunk és fölségesek a te műveid és nincsen szó, mely elégséges volna a te csodatételeid magasztalására!"
Utolsó kommentek