Ismét itt!
Tengernyi dolgom volt, sosem volt időm blogolni, de ezen mostantól változtatunk. Úgy vélem, egy bloggal meg kell tudjak birkózni.
Az előző bejegyzésemben elkezdtem a szentségek kivesézését, viszont elmulasztottam általánosságban írni a szentségekről. Ma a liturgián megfogalmazódott bennem pár gondolat a témában.
A szentségek nem mások, mint az Úr legközvetlenebb megnyilvánulásai az ember életében. Még a Mária jelenések, a könnyező ikonok, és hasonló csodák sem érnek fel a szentségekhez. Pont ezért aggasztónak találom, ahogy sok keresztény (és alkalmanként katolikus) testvér a témához áll. Pl. egy ismerősöm mondta, hogy "áldozni szeretek, de gyónni nem".
Úgy gondolom, a szentségekben való részesülés nem olyan dolog, hogy szeretem - nem szeretem. Nem élvezkedni járunk ugye templomba sem. Én pl. személy szerint mélységesen utálok minden gyógyszert bevenni. A legtöbb keserű, és ha kanalas, az még büdös is. De beveszem, hiszen ettől tudok meggyógyulni. Érdekes lenne, ha csak a finomakat választanám, amikor beteg vagyok.
De talán érdemes abból a szempontból vizsgálni a kérdést, hogy mik NEM a szentségek?
1. Nem mágikus dolgok.
Az oltáriszentség nem üldözi el a rémálmokat, a keresztség nem ad emberfeletti erőt és gyorsaságot, és a gyónástól nem regenerálódunk jobban. A házasságtól nem fogunk jobban szeretni.
2. Nem tesznek senkit magasabb rendűvé.
A szentségeket Isten adja. Olyannal dicsekedni, amit kaptunk mástól... nem a mi érdemünk, hogy nem az arab világba születtünk arabnak, vagy Izraelbe zsidónak. Akkor nem részesülnénk ilyenekben.
3. Nem az utolsó utáni megoldás.
Nem arra vannak, hogy amikor már nincs más lehetőség, hát na jó, ráveszem magam. Amikor már nagyon gáz a lelki életem, HAJLANDÓ vagyok elmenni gyónni. Amikor már nyüstöl a nőm, HAJLANDÓ vagyok elvenni. Itt nem én teszek szívességet.
De hát akkor mik?
Isten olyan ajándékai, amikre nem vagyunk méltók. A saját személyes megnyilvánulásai a világon. Isten leereszkedése az emberhez. Gyakorlatilag semmit sem tudunk tenni, amivel kiérdemeljük, hogy Isten gyermekei legyünk, megbocsássa a bűneinket, egyesüljön velünk a legszorosabb testi-lelki szinten, stb.
Amit viszont ki szeretnék emelni, az egy másik pont:
4. Nem automatikus szolgáltatások.
Isten ereje sokszorosa a mienknek, de a jósága olyan nagy, hogy még azt is megengedi nekünk, hogy ne engedjük hatni a szentségeket. Ha meggyónok, de nincs bennem bűnbánat, nem törlődnek a bűneim. Ha megáldozok, de úgy megyek a kehelyhez, mint ha kekszért indulnék, nem Istenülök át. Ha megházasodom, de már a szertartás alatt is egy másik csajon gondolkodom, hogy fektethetném le, az életem nem kötődik össze a menyasszonyoméval, és így tovább.
A szentségek ereje persze nem gyengül, mert mi nem helyesen állunk hozzájuk. Ismét a gyógyszeres példánál maradva: ha kapok egy üvegbe antibiotikumot, de nem szedem be, vagy ha beszedem, de rögvest kihányom, nem fog hatni. És ebben az esetben nem az antibiotikum a hibás.
Szóval, a szentségek "jó működéséért" nekünk is tennünk kell. De ez nem egy szívatás, hanem a legnagyobb kincsünk, a szabad akaratunk következménye.
Vitrinben is szép, de nem sok gyakorlati haszna van...
Utolsó kommentek