Nemrég említettem a másik blogomon, hogy szerzetességre készültem. Régebben pedig egyenesen azt írtam, hogy a szerzetesek a legszerencsésebb emberek a Földön.
Mennyiben változott ez a nézetem azóta, hogy megtaláltam a Kedvesem, és eszem ágában sincs szerzetesnek menni? Hát, igen is, és nem is. Ma már úgy írnám, hogy a szerzetesek a legszerencsésebbek egyikei a világon.
Egyáltalán, mi az, hogy szerzetesség? Ez már nem egyszer sok helyen gondot okoz. Keresztény szempontból háromféle szerzetességet tudnék kiemelni: nyugati, keleti, és remete. Ebből a remete kicsit kilóg a sorból.
Azt az elején leszögezném, hogy ez kifejezetten keresztény szemléletű írás. Azaz se a buddhista, se a krisnáns szerzetesek nem kapnak benne szerepet, meg semmiféle más vallások tagjai sem.
Ami nagy vonalakban összeköti ezt a hármat, az a szerzetesség 3 tartópillére: szegénység, tisztaság, engedelmesség. Az már közösségenként eltér, melyiket tekintik legfontosabbnak. A Jezsuitáknál általában az engedelmesség van megnyomva, a Ferencesek különösen rámennek a szegénységre, stb. Azonban ezzel vége is a hasonlóságoknak, és szinte olyan, mint ha különbségek légiója vonná be ezeket a közösségeket.
Annyit viszont még mindenképpen meg kell említenünk, mint közös pont, hogy a szerzetesek életüket Istennek szentelik, ezért régi életüket elhagyják az újért. Ezért kapnak új nevet, mert új ember születik, aki új életet él.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a szerzetesek sem igazán másmilyen emberek, mint bárki a világban. A legégetőbb különbség, hogy a szerzetes nem házasodik meg. Gyakorlatilag eljegyezte magát az Úrral, így hát lemondott az emberi kapcsolatokról. Általánosan elterjedt kép, hogy a szerzetesek mind szent emberek, ahogyan az is, hogy mind álszent pedofilok. Természetesen egyik sem igaz.
Ami szintén hamis kép, hogy a szerzeteseknek semmi gondjuk nincs, békésen elvannak a maguk dolgával, de jó nekik. Nem. A szerzetes hatalmas küzdelmeket fojtat. Az, hogy megtagadta önmagát, nem azt jelenti, hogy ezzel az ösztönei el is hallgattak. A sátán minden erővel próbálja bűnre vinni a szerzetest, talán a világi személynél is sokkal inkább, mert a szerzetesek állandó imádsága szörnyű kínokat okoz neki.
És nem kevésbé téves az a felfogás sem, hogy a szerzetesek komor emberek, akiknek egy vidám pillanata sincs. Ez nem igaz. A szerzetességben rengeteg az öröm, legalábbis mindig ezt mondják, akik ezt a szolgálatot élik.
És most nézzük a már említett hármas kategóriát, ahogyan én csoportosítottam. Persze ez koránt sem tökéletes, csak egyféle rendszerezés.
Nyugati szerzetesség:
Szent Benedek nevéhez kötik, a nyugati rendek a reguláikat többek között az ő írásai alapján állították össze. A nyugati szerzetesek "rendekbe" tömörülnek, amelyek mind más és más profilt képviselnek. Míg a Szaléziek az ifjúság védelmét és nevelését vállalták fel, a Jezsuiták térítenek, a Ferencesek apostoli szolgálatot látnak el, az Irgalmas rendi nővérek betegeket ápolnak, a Bencések tanítanak, stb. Rendenként eltér a szerzetesi öltözék, a noviciátus követelménye, és a belső szabályzat is.
A nyugati szerzetesek fogadalmat tesznek, ezzel válnak teljes értékű szerzetessé. A rendekben van X idő, ami alatt a jelöltből vagy szerzetes lesz, vagy alkalmatlannak tekintik a szolgálatra. A legtöbben papok is.
Ferences atyák, a nyugati szerzetesség meghatározó alakjai.
Keleti szerzetesség:
Nagy Szent Bazilhoz kötik, akire Szent Benedek is utal (miszerint, ha valamilyen dologról nem értekezett, abban Nagy Szent Bazil írásai a követendőek). Nem tömörülnek rendekbe, így öltözetük megegyezik. A keleti szerzetes közel ugyanúgy néz ki Oroszországban és Magyarországon is. Monostoronként azonban eltérőek a közösség legfőbb profiljai. Míg egyes kolostorokban kertészkednek, máshol fogyatékos gyerekeket gondoznak, megint máshol ikont festenek. Ez mindig a közösség vezetőjétől, és magától a közösségtől dől el.
A keleti szerzetesek szerzetessé szentelődnek. A noviciátus merőben más, nincs időtartam, elméletileg valaki élete végéig is novícius maradhat. Nagyon kevés keleti szerzetes lesz pap is, csak amennyi feltétlen szükséges.
Ortodox szerzetesek.
Remeteség:
Remete Szent Antalhoz kötik, sokak szerint az első szerzeteshez. A remeték kicsit kilógnak a másik két típusból, mivel nem közösségben élnek, hanem teljesen magányosan. Ebből fakadóan, nincs kiemelt öltözetük, rendi szabályzatuk. Minden remete teljesen eltérő életmódot él.
A szerzetességnek létezik természetesen női ága is, de mivel engem kevésbé érint, így nem foglalkoztam vele túlzottabban.
Egy dolog van, ami a nyugati és a keleti szerzetest is elszakíthatja szerzetesi életétől, és ezek a tisztségek. A szerzetesekből lett püspökök nagyon nagy küzdelmek árán SEM tudják megőrizni tökéletesen ezt az életformát. Bár a világ gyakran fogalmaz így: "XY püspök szerzetes", az adott püspök sok esetben azt mondja, "szerzetes volt".
És én milyen is akartam lenni?
Nem meglepő módon, keleti. Vagy más szóval, monasztikus.
A "monosz" szó azt jelenti: "egyedül". Isten és ő, ez lenne a monasztikus szerzetesség lényege. A monasztikus szerzetességnek legfontosabb mozgatója a csend. A belső szemlélődés, az Istenre való figyelem. Külsőre ez sok hasonlóságot mutat a buddhista szerzetesekkel, de ez tényleg csak látszat: míg a buddhisták igyekeznek magukat minél inkább kiüresíteni, addig a monasztikus szerzetes azért üresíti ki önmagát, hogy Istennel töltse meg.
A monasztikus életet a csend, a belső ima, és a láthatatlan küzdelmek jellemzik.
Ma azt tudom pluszban elmondani a témában, hogy a világban élő ember sem kell gyökeresen különbözzön a szerzetestől. A csendet, az imát igencsak lehet gyakorolni családon belül is, és én magam is fogok erre törekedni.
Utolsó kommentek