Ha valamit megtanultam a keleti lelkiségből, az, hogy a szimbólumok fontosak.
A külsőségek, szimbólumok, stb. persze önmagukba vajmi keveset jelentenek. De ha tartalommal társítjuk...
A keleti keresztény úgy vet keresztet, hogy hüvelyk, mutató és középső ujját összezárja, a gyűrűs és kisujját pedig a tenyerébe tartja. Az első három ujj a Szentháromságot, a másik kettő Krisztus Isten és ember természetét jelenti.
Anno még röhögtem is azon, hogy ha 6 ujjunk lenne, mit magyaráznánk bele? (Nem saját gondolat, de könnyen tudtam vele azonosulni.) Nos, alighanem akkor is bele tudnánk magyarázni valamit, de talán nem is ez a lényeg.
Ez az egész arról szól, hogy amink van, azt igyekezzünk úgy helyezni, hogy az Istenre, a teljességre, a szentségre, stb. emlékeztessen minket. Önmagában 3 doboz gyufa - semmi. De ha azért 3 doboz gyufát helyezünk egymásra 1-2, vagy éppen 4 helyett, hogy a Szentháromságra irányítsa a figyelmünket - az már egy szép, és ráadásul hasznos dolog.
Az ikonok is szimbolizálják a bibliai eseményeket, személyeket, vagy a szenteket. De a keleti kereszténység tele van ilyesmi jelképekkel. A keresztvetésen túl pl. gyakori a hármas metánia, a 40-szer elmondott "Uram irgalmazz" (40 napig böjtölt Krisztus a pusztában, illetve a zsidók 40 évig vándoroltak, stb.). A diakónus az angyalokat szimbolizálja, a püspök Krisztust. Az ikonosztázion elzárja a hívek előtt a szentélyt, ami a Mennyeket jeleníti meg. És még sok-sok ilyen dolog van.
Elgondolkodom, lehetne-e ezt tudatosabban fejleszteni. Mármint, magamban. Hogy direktebb módon csempésszek az életembe jelképeket. Optyinai Vaszilij atyáról azt mondják, ha valaki két cukrot vett elő a kávéjához, teájához, mindig odatett egy harmadikat is, mondván: "Mindig a teljességre kell törekednünk." Nyilván nem arra gondolok most, hogy tömjük magunkat és a környezetünket cukorral, de számomra ez magyarázta meg, hogy ezek a jelképek nem belemagyarázások, hanem a figyelem helyes irányba terelői.
Utolsó kommentek