Sokat gondolkodtam, ide, vagy a másik blogomra írjam meg ezt a bejegyzést. Már egy hete meg kellett volna írnom, de nem tettem.
Ha valaki ide kattint, akkor egy fiatalon,16 évesen elhullt emberkéről olvashat. Krafcsik Csaba...
Pünkösdkor szoktunk róla megemlékezni. Ez már elmúlt, de én nem akarom elmulasztani ezt a mementót. Ráadásul ma van a Mindenszentek vasárnapja. Nem a latin rítus szerinti, hiszen nem november van.
Csaba pont az az ember, akire "a világ nem volt méltó". Sok hülyesége volt, hajaj, de közben segítőkész volt, kedves, és sosem érezte megterhelőnek, hogy elmenjen egy idős emberhez, és sétáltassa a kutyáit. És nem várt érte köszönetet.
Mi olyan igazán meg sem értettük az értékeit.
Ezek is csak szavak. Nem is portrét akarok festeni Csabiról, hanem...
Nem akarom megszakítani a folyamatot. Hogy emlékszem rá. Rád. Hiszem, hogy ha valaki, hát Krafcsik Csaba üdvözült. Csapatunk védőszentje. Bár a csapat nagyobbik része nem is ismeri... alig páran maradtunk.
De ameddig én élek, és aktívan blogolok, addig lesz minden évben egy bejegyzés, ahol a neved, Krafcsik Csaba, ott fog virítani. Mert megtanítottál a halál megismerésére. Az élet mulandóságára. És az élők szeretetére.
A MEGDICSŐÜLT IGAZAK LELKEIVEL
NYUGTASD MEG ÜDVÖZÍTŐNK
A TE ELHUNYT SZOLGÁDNAK LELKÉT
HOL NINCS FÁJDALOM, SEM AGGÓDÁS, SEM SÓHAJ
DE VÉGTELEN ÉLET!
Istenem... annyi embert nem tudok eléggé szeretni... annyi embernél lélegzek fel ma is, ha végre NEM találkozunk... nem tanulok. Nem tanulok abból, hogy ezeket az embereket el is veszíthetem, és milyen mélységesen fájdalmas lehet annak a hiánya, aki egyébként főállásban idegesít...
Kérlek, ne adj ebből több leckét, nézd el gyengeségeimet és gonoszságomat! Csaba, testvérem, őrködj te azok felett a cserkésztestvéreim és embertársaim felett is, akiket éppen úgy nem szeretem eléggé, ahogy téged sem szerettelek annyira, amennyire megérdemelted volna.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeretetet vigyek oda, ahol egymást gyűlölik;
Hogy kibékülést vigyek oda, ahol egymást bántják;
Hogy egyetértést vigyek oda, ahol viszálykodnak;
Hogy hitet vigyek oda, ahol a kétkedés kínoz,
Hogy az igazságot vigyem oda, ahol a tévedés uralkodik,
Hogy a reményt vigyem oda, ahol a kétségbeesés kerekedett felül,
Hogy örömet vigyek oda, ahol homály uralkodik.
Ó, uram, segíts, hogy ne vigasztalásra vágyakozzam, hanem, hogy én vigasztaljak;
Ne megértést keressek, hanem, hogy én értsek meg másokat;
Ne magamnak keressem a szeretetet, hanem, hogy én szeressek …
Mert aki ad – az kap,
Aki megbocsát – az nyer bocsánatot.
Aki meghal – az születik újjá az öröklétbe.
- Szent Ferenc imája -
Utolsó kommentek