Micsoda húsvét volt!

A nagyhetem úgy nagycsütörtöktől kezdve elég kemény volt, ennek talán az volt az oka, hogy a környezetemben lévő keresztények és az én idegeimet is megpróbálta a kemény böjt. Tehát sokan viselkedtek hülyén, vagy pedig én voltam túl érzékeny. Aminek mindenesetre örülök, hogy úgy hiszem, minden indulatomat magamba nyeltem, és ha panaszkodtam is, akkor is sikerült addig tompítanom a dolgok élét, amíg végül már senkit sem bántottam meg.
Persze jobban hangzana, ha azt írhatnám: az Úr megpróbálta az alázatosságomat, és egész jól sikerült. Hát, nem hiszem, hogy erről lenne szó, de azért szép lenne...

Aztán nagyszombaton szépen kezdtem rendbe jönni, a napok óta kínzó fejfájás elmúlt, sikerült egész sokat imádkoznom anélkül, hogy különösebb hangoskodás lett volna körülöttem, és egyre közeledett a feltámadás napja.

Az óra átállítás sem vette kedvem, hogy kimenjek hajnalok hajnalán a Kassai térhez tartozó római katolikus testvérek elé (egyikül a lelki húgom. Egyébként nagy, nagyon nagy öröm nekem, hogy ennyire megszerették a mi keleti, az övékétől merőben különböző szertartásunkat!), és együtt menjünk el a kápolnánkba.
Az eső esett, a részeg fiatalokat kerülgettük, az atya és a kántoraink késtek, de a húsvét, a feltámadás, a legszentebb pászka már szinte itt volt... feszültség semmi.

Elkezdődött a szertartás... előtti káosz. Hova lehet tenni a a szentelendő kaját és bort? Hova lehet ülni, ki hova álljon, mikor mit énekeljünk, stb. Nem is volt ez káosz valójában, csak felbuzdult hangyabolyra emlékeztettünk :D 

Elkezdődött végül az Istentisztelet. A hosszú kihagyás meglátszik, nem igen akart menni a szolgálat, bár nem könnyítette meg az sem, hogy ez a szertartás (feltámadási) csak évente egyszer van, és hogy a szentély maga elég szűk, nem fértünk be normálisan (nem is ministráltam az Isteni Szentliturgián, csak a feltámadási szertartáson), ráadásul nem is igen sikerült aludnom. (Átkozott óra-átállítás!:D)

Szóval, kevéssé kerültem húsvéti hangulatba, egészen addig a pontig, amikor fel nem harsant kedvenc feltámadási énekem: 

"Kelljen fel az Isten, és széledjenek el az Ő ellenségei, és fussanak orcája elől kik Őt gyűlölik!"

Na, itt (nem tudok jobb szót) rám szakadt a feltámadás öröme! Bár nem vagyok az a pityergős, de életemben először átéltem, hogy a boldogságtól és az örömtől megállíthatatlanul ömlik a szemeimből a könny! Komolyan, olvastam már erről, sírtam már meghatódottságtól, de boldogság miatt ezelőtt én még soha!
Nos, ezen a szent húsvéton igen, és a feltámadási szertartást követő Aranyszájú Szent János liturgiáján ez megismétlődött. Milyen gyönyörű volt a tudat, vagyis, nem is tudat... az érzés, ami ellenállhatatlanul áradt a szélből, a levegőből, a tömjénből, a gyertyák lángjából, a többi emberből, a papból... hogy FÖLTÁMADT KRISZTUS!

Mindig akkor, amikor ezek a csodálatos, gyönyörű énekek, ezek a csodálatos sztihirák felharsantak...
Nem bírom megállni, hogy ne közöljem, és nem is hosszúak! Az Isten hatalmas dicsősége, a felemelő szeretet amivel megírták ezeket, a feltámadás és a megváltásunk felett érzett öröm, szinte süt belőle, már-már megégeti a lelkemet! (Jó értelemben!)

Elővers: Keljen fel az Isten, * és széledjenek el az ő ellenségei, * és fussanak orcája elől, kik őt gyűlölik!
Szentséges Pászka lőn ma nekünk kinyilvánítva, * az új és szent Pászka, * titokteljes, legtiszteltebb Pászka, * Pászka a megváltó Krisztus, * szeplőtelen Pászka, * nagy Pászka, a hívők Pászkája, * a Paradicsom ajtaját megnyitó Pászka * és minden hívőt megszentelő Pászka.

Elővers: Mint elenyészik a füst, enyésszenek el, * mint elolvad a viasz a tűz színe előtt.
Jöjjetek, * ti, a dicső látványt hirdető asszonyok, * és Sionnak mondjátok: * Halld tőlünk Krisztus föltámadásának örvendetes hírét, * gyönyörködjél, vigadozz és örvendj, Jeruzsálem, * látván Krisztus királyt, * mint ékes vőlegényt, kiszállni a sírból!

Elővers: Úgy vesszenek el a bűnösök Isten színe elől, * és az igazak vigadjanak!
A kenethozó asszonyok * korán reggel az Életadó sírjához érkezvén, * angyalt találtak a sírkövön ülve, * ki szólván hozzájuk, mondá: * Mit keresitek az élőt a holtak között, * mit siratjátok az enyészhetetlent az enyészetben? * Menvén, ezt hirdessétek * az ő tanítványainak!

Elővers: Ez a nap, melyet az Úr szerzett; * örvendezzünk és vigadjunk azon!
Szépséges Pászka, * az Úr Pászkája, * Pászka! * Legtisztesebb Pászka * tűnt föl ma nekünk; * Pászka, örömmel egymást öleljük; * ó, Pászka, a szomorúság váltsága! * Mert ma a sírból, mint palotából, felragyogott Krisztus, * és az asszonyokat örömmel eltölté, mondván nekik: * Ezt hirdessétek az apostoloknak!

Elővers: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, * most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.
Feltámadás napja van, * világosodjunk fel ezen ünnepéllyel, * és egymást, mint testvérek, öleljük! * A feltámadás által * gyűlölőinknek is bocsássunk meg, * és így énekeljünk: Föltámadt Krisztus halottaiból, * legyőzte halállal a halált, * és a sírban levőknek * életet ajándékozott! (3x)

Micsoda nagy misztikum, micsoda felfoghatatlan öröm, micsoda boldogság! Ez így leírva semmi, de aki részese volt ennek a hatalmas dolognak...
A nem keresztény ismerőseim képtelenek személyként gondolni Istenre. Ők valamiféle erőnek képzelik el, sorsnak, vagy hasonlónak. 
Én a nagyböjt, a nagyhét, és a húsvét után akkor sem tudnék rá nem személyként gondolni, ha eddig nem így tettem volna. Mert az Ő szeretete beburkolt engem!

Mit írhatnék zárásképpen? 

FÖLTÁMADT KRISZTUS!