Bár ma is hangoztatjuk, hogy mi a keresztény kultúrkörhöz tartozunk, ma már sajnos nem divat a kereszténység. Sajnos? Hááát, talán nem is akkora baj. Biztosan kevesebb így a visszaélés. Nem divat? Igazság szerint ez sem igaz.
Kereszténynek lenni bizonyos körökben igencsak divat. Megélni a hitet viszont... na, és ez itt a probléma. Hogyan is lehet a hitet megélni? A téma túl nagy, hogy mindenre kiterjedő választ írjak rá, másrészt nem is én vagyok erre a legalkalmasabb. De kicsit boncolgatnám az egyik alapvető részét. Ez pedig a templomba járás.
Ha kérdezik, tényleg tartom-e a hitemet, mindig elmondom, hogy igen, és azt is, hogy hetente járok templomba. Persze van egy alap tézis, amit most rögzítenünk kell:
Attól, hogy valaki templomba jár, még nem lesz jobb ember, vagy jobb keresztény. Nem lesz feltétlen jobb a hite, mint egy nem templomba járó, jobb embernek.
Én ezt kiegészíteném még annyival is, hogy még az Üdvössége sem ezen áll vagy bukik. A protestáns egyházak nem is kezelik ezt a kérdést annyira szigorúan, mint a katolikus és ortodox egyházak. Fontos ez egyáltalán?
Hajaj! De még mennyire hogy fontos!
Írok én itt még sok mindent, de a legfontosabb érvvel kezdeném: nem templomba járó, de keresztény embert még sosem láttam boldognak.
És innentől jönnek az érveim a dolog mellett:
Első és legfontosabb dolog (bár csak a katolikusoknál és az ortodoxoknál van így), hogy a templomban az Isten TESTILEG is jelen van. Teljesen fizikális formában. Ennél közelebb lenni hozzá nem lehet. Még ha valaki nem is járul Szentáldozáshoz, akkor is biztos lehet benne, hogy legteljesebb valóságként ott van Jézus.
Második érvem, hogy a templom egész kialakítása az imádságért van. Nem egyszer hallottam már romantikus, néhol kifejezetten cuki elméleteket arról, hogy valaki kimegy a természetbe, és ott a természet közegében érzi át Istennel a kapcsolatát igazán...
És a beszámolók nem szólnak soha a szúnyogokról, a bántó napról, a hideg szélről, az időnként mellettünk elvonuló, söröző emberekről, a kutyák ugatásáról, stb.
Nem azt mondom, hogy nem lehet a természetben imádkozni. Imádkozni bárhol lehet. (Ezen a világon legalábbis.) De tényleg Istenre koncentrálni a figyelmünket, erre a templom, és a templomi szertartások inkább alkalmasak. Már csak azért is, mert ezeket ezért írták.
Harmadik: Isten rengeteget tett már értünk. Tőle kaptuk az életünket, a létünket. Megkaptuk Tőle a megváltást. Megbocsátja a vétkeinket. És tényleg nem adunk neki utazással együtt másfél órát az életünkből hetente? Kedves olvasók, ennél több időt töltünk a wc-n.
Persze én is tudom, hogy Isten attól, hogy mi ott vagyunk-e a templomban, nem lesz boldogabb, és nem fog jobban szeretni. De ezt kérte tőlünk, hogy legalább vasárnap menjünk el. Egy barátunkra, vagy akár haverunkra is szánnánk ennyi időt, akkor is, ha nagyon szeretné, nem? És igen, tudom, Isten mindenütt jelen van. A párunkkal is találkozhatunk akár a Blaha aluljárójában is, de jobb egyikünknél lenni szerintem.
Ismerek sok ellenérvet is. Fárasztó vasárnap reggel is felkelni. Nem egyszer idegesítőek a templomba járó emberek. Sok esetben nem szimpatikus a pap, vagy a lelkész. Esetleg unalmasan beszél. Ezek mind érthető érvek. Ennek ellenére, én mindenkit arra sarkalnék, hogy tegye meg ezt akár áldozat gyanánt az Úrért.
Mennyire rosszul esik nekünk is, amikor valaki, akit nagyon szeretünk, felénk se néz... és még az mennyire rossz, amikor elfelejtkezik a születésnapunkkor... de érdekes, hogy milyen remekül tudunk pont az Istenre bagózni ilyen téren.
És igen, tudom azt is, hogy "Az Úr napját szenteld meg" nem feltétlen templomba menést jelent. De őszintén, tegyük a szívünkre a kezünket: ki mivel szenteli meg az Úr napját, a vasárnapot? Lényegesen többet imádkozik? Talán a Szentírást olvassuk többet? Segítünk nagyobb mértékben embertársainkon? A templomba menetel önmagában még semmi. De a rendszeres elmaradás általában Istentől is távol tart. Ez pedig szörnyű.
Utolsó kommentek