Egyházunk egyik "betegsége", hogy tudományosítjuk a hitet.
A félreértések elkerülése végett: az nagyon jó, hogy magas fokon tanítjuk a teológiát. Az is remek, hogy nagy tudást lehet felhalmozni a hitoktatáson belül. Az viszont már kicsit sem jó, hogy teológia szakot simán el tud végezni ateista, de még sátánista is, ha elég jó agya van, mert lelkiség csak annyiban feltétel, hogy ne legyen az illető nyíltan egyház és keresztény ellenes.
De nem is a felsőoktatásról szeretnék most írni, hanem csak a katolikus fiatalok hitre neveléséről. Ezek csak észrevételek, és könnyen lehet, hogy ugyanez létezik az ortodox, az evangélikus, a református, a baptista, a metodista, az anglikán, és egyéb keresztény egyházakban is, de ezeket nem ismerem. Viszont sajnos nálunk több helyen is észrevettem.
Adott egy tiszta szívű, normális értelmi képességű, és alapvetően értelmes, hitre fogékony gyermek. Tudja, mikor kell Istentiszteleten keresztet vetni, meghajolni, letérdelni, fejet hajtani. Tökéletesen hangsúlyozva olvas, és nincs az a korosztályának megfelelő hittan teszt, amit ne tudna megoldani. Ez így jó? Az bizony! Nagyon jó!
Adott egy tiszta szívű, normális értelmi képességű, és alapvetően értelmes, hitre fogékony gyermek. Fogalma sincs, ki is Jézus. Tudja, hogy valaha élt, tudja hogy meghalt értünk a kereszten, és feltámadott. Tudja, ki VOLT. De fogalma sincs arról, hogy az Úr él! Tudja, hogy az eucharisztia (még a szót is ismeri) "Krisztus teste és vére", de fogalma sincs, hogy ez mit jelent. Gyakorlatilag a Szentáldozást valamiféle étkezésként fogja fel. Tudja, hogy mikor vessen keresztet, de nem tudja, miért. De a legrosszabb: tudja, hogy van Isten, de nem tudja, hogy Isten valóban létezik! Ez ellentmondás? Nem, mindjárt kifejtem, miért nem az mégsem. És jó ez így? Nagyon nem.
És ha azt mondom, ez a két tiszta szívű, normális értelmi képességű, hitre fogékony gyermek ugyanaz? Az jó? Hát nem.
Képzeljük csak el testvérek, hogy évek óta csinálunk egy torna gyakorlatot, anélkül, hogy bármi értelmét látnánk. Na, néha ilyennek látom sok gyerek hitéletét.
Hiszi, hogy van Isten, de nem is hinné, hogy ez az Isten nem egy távoli, ködös valami. Nem egy elvont fogalom, hanem egy létező, jelen lévő személy. Mondja, hogy mindenütt jelen van, de fel sem merül benne, hogy ez nem valami filozófia.
Az én félelmem, hogy az ilyen gyerek nem tudja a lényeget. Hogy Isten szereti. Hogy odaadta érte az életét a kereszten. Hogy ma is figyel rá. Hogy aggódik érte.
Isten nem egy mese, amiből bátorságot lehet nyerni. Isten nem egy fenyegetés, aki megbünteti a rosszakat. Isten nem egy tanulság, amit le lehet vonni. Istent nem zavarja, ha valaki nem okos. Ha nem szép. Ha nem ügyes.
Isten nem akarja, hogy lélektelenül, külsőségekben tiszteljék. Isten a szívünket akarja. Az értelmünket akarja. Azt akarja, hogy szeressük, inkább úgy, ahogy egy másik embert szeretünk, és nem úgy, ahogy egy távoli csodás, misztikus alakot.
Szent Pál így írja: "A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik." Értitek? A TUDOMÁNY ELENYÉSZIK! A szeretet nem szűnik meg soha!
Szeressük a gyerekeket. Ez fontosabb, mint hogy tanítsuk. Mutassuk meg nekik Jézus Krisztust! Ne csak azt, hogyan kell Jézus Krisztust imádni, de azt is, hogy ki az a Jézus! Értessük meg, hogy Ő él! Hogy még mindig velünk van! Hogy a keresztségben a gyermekei vagyunk! Hogy ez nem valami szokás, hanem az élet egyetlen valódi értelme, Jézus Krisztus!
Utolsó kommentek