Most a karácsonyról kéne írjak, de arról nincs ihletem.
Viszont van egy téma, ami rég foglalkoztat,
Sokaktól hallom, hogy "nem vagyok annyira vallásos, mint Bálint". Ez egyrészt megtisztelő, mert úgy vagyok elkönyvelve, mint nagyon vallásos. Ráadásul mindez pozitív előjellel. Szóval ezt a jellemzést mindenkitől köszönöm, de kénytelen vagyok jelezni, hogy szerintem ez már önmagában véve helytelen kifejezés, és helytelen gondolatmenet.
Alapvetően azt sugallja, hogy lehet "kicsit", és "nagyon" vallásosnak lenni. Ettől egy lépésnyire van a "magam módján" vallásosság. Nos, ez szerintem hatalmas tévedés.
A kereszténységnél általában, de katolikus keresztényként kiemelten fontos megjegyezni, hogy nincs mód rá, hogy kiragadjunk nekünk tetsző részeket a vallásból, amiket megtartunk, és elhagyjunk nem tetsző részeket. Ezt a szekták teszik, márpedig szekta tagok között kevés a ténylegesen boldog ember.
Szóval, a kereszténység, mint vallás, az vagy igaz, vagy nem. Nincs más alternatíva. Nincsenek apró megalkuvások. Ugyanis, ha elfogadjuk, hogy van Isten, aki mindenható, és úgy szeretett minket, hogy EMBERRÉ lett, és vállalta a sebezhetőséget, a félelmeket, a fájdalmat, az éhséget, a fázást, stb. azért, hogy a lelkünk Üdvözülhessen... akkor nem lehet úgy élni, mint ha nem történt volna semmi. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor persze tök mindegy, viszont akkor nem indokolt templomba járni. Ez a bejegyzés főleg arra a jelenségre reflektál, amikor magukat önérzetesen kereszténynek, és azon belül katolikusnak (evangélikusnak, ortodoxnak, baptistának, stb.) vallják, de alapvető dolgokat felül bírálnak.
A leggyakoribb példa, amit nem vesznek komolyan ezek a keresztény testvérek, az a házasságon kívüli szextől a tartózkodás. Itt bizony a keresztény testvér ki nem mondva, de elkönyveli, hogy az Egyház téved vagy hazudik. Mivel az Egyház ezt Isten akaratának közvetíti, mármint hogy várjuk meg a szexet (a teljes és legtökéletesebb testi egyesülést) a házassággal (ami a teljes és legtökéletesebb lelki egyesülés). Sajnos ma már sokszor egyik sem sorolható ebbe a kategóriába.
De ide sorolható a böjt lazán, vagy egyáltalán nem megtartása, a gyónás és a szentáldozás hanyagolása (katolikusoknál és ortodoxoknál), maga az Istentisztelethez való igen liberális hozzáállás...
Most nem fogom hosszan leírni, miért fontosak ezek, miért nem lenne szabad ezeket lazán venni (kérés esetén elmesélem akár, vagy írok róla másik bejegyzést), de annyit azért leszögezek: a ne paráználkodj ugyanabban a törvény gyűjteményben szerepel, mint a ne ölj! A bűn az mindenképpen seb, a bűn mindenképpen méreg, és az Egyház, melyre olyan könnyen rákiáltjuk, hogy maradi, konzervatív, nem halad a korral, ne szóljon bele az életembe, stb. lehet tényleg visszatart, de a szalagkorlát sem az ellenségünk egy autópályán.Vissza lehet ám tartani az embert azért is, hogy védjük. És ezeket a kerítéseket át lehet hágni, és lehet fejest ugrani a forró lávába.
"Nem hiszem, hogy Istent ez tényleg zavarná. Szeretem a párom, ő is engem, de hát még olyan messze van a házasság... hiszen még csak tanulunk, nincs is pénzünk erre, minek várjunk még éveket?"
Jaj, de sokaktól hallottam már ezt a dolgot... igazság szerint a bűn az mindig emberi igényeinkből fakad. Hiszen ha hazudok, akkor azt nem puszta gonoszságból teszem, hanem azért, mert valamit el akarok érni. Ha mást kibeszélek, azzal a célom, hogy elmondhassam a véleményem. És ha valakivel összefekszem, akkor jó esetben jót akarok mindkét félnek. Mi a baj ezzel?
A baj, hogy Istent kihagytam belőle.
Visszakanyarodva: a "nem annyira" vallásos ember gondosan kerüli, hogy élete minden területén keresse Istent. Nem gondol Rá, ha nem muszáj. Ezeknek a helye a templomban van, esetleg az imában. Hiszen, ha végig a szemünk előtt lebegne, hogy meghalt értem a kereszten, nem lenne pofám nem minden erőmmel ezt meghálálni. Megoldás: nem foglalkozom ezzel. Persze, tudom én, nem vagyok hülye, de a "helyén kezelem" a dolgot.
Krisztus nem csak vasárnap akarja megmenteni a lelkünket. Ráadásul az Úr azért nem beszél egyesével velünk, szavakkal, mert a Közte és köztünk lévő kommunikációt az Egyházra bízta. Ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni: az Egyház szent. Minden hibájával együtt is. És az Egyház, néha ósdinak tűnő szabályait lazán kezelni, nem más, mint Isten ósdinak tűnő szabályait lazán kezelni.
Nincs olyan, hogy valaki "inkább kettesben, Istennel, a természet lágy ölén" építse ki az élő, igazi Isten kapcsolatot. Vagyis van, de millióból egy. Nem véletlen van az Egyház, nem véletlen vannak a szentségek.
Nem az én dolgom, hogy bárkit is piszkáljak, hogyan hisz. De meggyőződésem, hogy az Egyház nélkül az életünk Isten nélkülivé is válik, mert senki sem támogat, ha megingunk.
Utolsó kommentek