Az ember egy egészet alkot. Test és Lélek, Lélek és Test alkotja meg az egészet. Ezt azért érzem fontosnak kiemelni, mert hajlamosak vagyunk egyik-másik felé eltolni a mértéket.
Alapesetben (a világban) a testnek kedvezünk. De nagyon. Ha megnézzük a mindennapjainkat, a testi szükségleteinken túl a luxusra is igen nagy energiát fordítunk. Senki ne mondja nekem, hogy csoki nélkül nem tudna élni, vagy akár szex nélkül nem tudna élni, ugyebár... hol van ezekhez képest a lélek?
Ha az Egyházat nézzük, akkor ott elsősorban a lélek fontosságát hangsúlyozzuk. Ez néha egy kicsit a ló másik oldala lesz: nem egyszer hallottam olyan vélekedést, hogy a testünk a bűnök melegágya, egy alantas korlátja az Üdvösségünknek, és ezért mint olyan, megvetendő.
Nos, ez sem helyes így. Az Isten saját képére és hasonlatosságára alkotta az Embert, nagy E-vel, mert mint fajt értem most. Úgy sejtem, a "képére" rész elsősorban a testünkre, a "hasonlatosságára" rész pedig a lelkünkre vonatkozik. Szóval, itt egy egyensúlyt kéne megtalálni. Jézus maga ezt mesterien csinálta (nem is meglepő módon). Sokat imádkozott és böjtölt is, de nem egyszer mulatott, bort ivott, stb.
A legtöbben tudják, hogy szenvedélyesen rajongok a testépítésért.
Ma hazafele sétálás közben eszembe jutott, hogy a testépítés és a lelkünk építése ugyanazokból az alkotóelemekből áll.
1. Étkezés/Táplálás - Mert megfelelő táplálék nélkül nem fejlődünk, nem tudunk növekedni.
2. Edzés/Tréning - Ez erősít meg minket, és ez adja a konkrét átalakulást.
3. Pihenés/kikapcsolódás - Ez adja a regenerációt, a pihenéssel épülünk.
Ez kell a testünk és a lelkünk építéséhez. Ha BÁRMELYIK hiányzik, akkor az izmaink éppen úgy nem épülnek, sőt, leépülnek, mint ahogy a lelki életünk is.
A testépítés során a táplálkozásnál nagyon precízen kell étkezni. Vagy azért, mert könnyen hízunk, és erre vigyázni kell, vagy mert nehezen építünk izmot, és nehéz megtartani az eredményt.
A lélek építésénél sincs ez másképpen, de hogy mi táplálja a lelket, az már nehezebb kérdés. A testnél pl. sok fehérje (protein) kell. A léleknél ez leginkább a szentségeknél nyilvánul meg, a gyónás és az eucharisztia a fő táplálékunk. Az oltáriszentség ráadásul fizikálisan is táplál.
És ott vannak még a lelki olvasmányok, a lelki beszélgetések, a lelkigyakorlatok, a lelki filmek... és még kinek mi. Ez egyénenként eltérhet, hogy kinek mi is az igénye, de valamilyen igénye szerintem mindenkinek van. Ha a testünk igényeire nem figyelünk, akkor éhesek leszünk, ha kritikusan nem figyelünk, éhen halunk. A léleknél ez még drasztikusabban nyilvánul meg. Míg ha a testünkbe szemét kaját viszünk be, nem fejlődik jól, visszafejlődik, stb., addig a lelki szemét, ha felhalmozódik, borzasztó, üdvösségünkre veszélyes következményekkel járhat.
A testépítésnél a táplálkozás a legfontosabb, akár 60-70%-ban múlhat ezen a siker. A lelkünk építésénél is így van. Ha nem tápláljuk megfelelően a lelkünket, annak megisszuk a levét.
Az edzés megint elég egyértelmű a testépítésben. A súlyok mozgatásával erősebbek leszünk, és nő az izom, hogy bírja a fokozott terhelést. (Ennél kicsit összetettebb, de ez nem testépítő blog.)
A lelkünknek a tréninge az ima, és a Szentírás olvasása. Ezek erősítik meg bennünk azt, amit a táplálással felhalmoztunk. Ahogy a testépítő sem lesz kövér, hiába esik sokat, a jó imaélettel bíró ember is csak jobb és jobb lesz.
Erre néha nehéz rávenni magunkat, pedig alapvetően jó dolognak tartjuk. Akár a vasat gyűrjük, akár az Istenhez szólunk, elkezdeni sokszor nehéz. Ha már benne vagyunk, akkor jó érzés, de belevágni...
Ezért nagyon fontos a motiváció. Ez a rész a fejlődésünk gerince, nagyon könnyen elhagyjuk, pedig nagyon fontos lenne, hogy rendszeresen éljünk vele, akár lelki, akár testi is az adott eset. Tudnunk kell, miért csináljuk, mit akarunk elérni. Az ember önmagába kevés, a világ eltereli a figyelmünket, leköti az energiáinkat. Márpedig akár nagy izmokat, akár lelki fejlődést akarunk elérni, azt bizony AKARNUNK kell. Vágyni rá. Célként kell lebegjen a szemünk előtt. A napi rutin, a megszokás jobb a semminél, de hosszú távon elfogy belőle a lendület, és a végén már nem hoz eredményt.
A pihenés csalóka, mert hajlamosak vagyunk elfecsérelt időnek megélni, pedig nagyon fontos ez is. Ha valaki úgy építi a testét, hogy közben éjszakázik, bulizik, vagy akár tanul késő estig, szóval nem piheni ki magát, ott az izom ahelyett, hogy nőne, akár csökkenhet is. És az egész eddigi erőfeszítés értelmetlenné válik. Ahogy már sejteni lehet, ez pontosan így van a lelkünknél is. Aki nem tud kicsit "lazítani", néha kicsit elengedni a szigorú vallási fegyelmet, az hamar kiéghet. A 7. napon az Úr is megpihent, és tőlünk nagy bátorság (de inkább nagy ostobaság), ha nem követjük a példáját. És mint írtam fentebb: test és lélek egysége az ember.
A testnek aludni kell, szórakozni, kikapcsolódni. A léleknek könnyedebb programok kellenek. Chevegtone-ban, a keleti katolikus szerzetesség egyik legnagyobb központjában erre jó példát találunk:
Az ott élő, egyébként szent és tiszta életet élő, igazán elkötelezett szerzetesek nem tartják az összes, keleti szerzetesi szertartást. Nem végeznek el minden imaórát, nem végzik el a kisesti és a nagyesti zsolozsmát is, stb. Mert ők is tudták, hogy nem a teljesítmény számít, legalábbis nem a szánszaki teljesítmény. És hogy a pihenéstől megerősödött lélek (ahogy a test is) tud igazán erősödni.
Ahogy a sport fontos része (kéne legyen) a hétköznapoknak, a lelki erősítés is fontossá kéne váljon. Csak rajtunk múlik, mit teszünk magunkkal, de óvakodjunk a túlzott asszimetriától - bármelyik irányba is billenne a mérleg nyelve, jó eséllyel fel fogunk borulni, ha nem javítjuk meg, ami elromlott.
És ami még fontos: testnél és léleknél is jól jön egy segítő, aki biztat, aki nem engedi, hogy ránk szakadjon a súly. Nem kell mindent egyedül csinálnunk, még ha elsősorban ez a mi harcunk is.
Utolsó kommentek